Végéhez ért a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon Kiskunság kincsei című természetismereti és helytörténeti online közösségi játéka. Az ismeretterjesztő vetélkedőn több mint 200 diák vett részt, akik három hónapon keresztül ismerkedtek a Kiskunság természeti értékeivel, épített örökségével és jeles személyiségeivel. (Videoval)

A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon által, 3-4. és 5-6.osztályos diákoknak szervezett vetélkedő három hónapig tartott. Ez alatt az idő alatt az iskolások és felkészítő tanáraik megismerkedhettek a Kiskunság természeti értékeivel, épített örökségével és jeles személyiségeivel.

A diákok motiváltságát a koronavírus okozta nehézségek nem hátráltatták, sőt még nagyobb odafigyelést, komoly összefogás és együttműködés volt tapasztalható a beküldött munkáikon, amit a két kiemelt arany díj is jelképez.

A verseny eredménye

3-4.o. korcsoport:

Kiemelt Arany oklevél:

  • Macskák csapat-Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 4.o. felk. tanáruk: Gubicza Erika

Arany oklevél:

  • Gyurgyalag csapat-Szent Imre Kat. Általános Iskola 4.o. Siposné Hajdú Margit
  • Figyelmes Kincskeresők csapat -Református Ált. Iskola a.o. Hajagosné Kovács Diána
  • Kispingvinek csapat-Kecskeméti énekesek Kodály Zoltán Ének-zenei Ált. Iskola 2.b. Csitári Andrea

Ezüst oklevél:

  • Zöldlábúak csapat-Károli Gáspár Református Egyetem Petőfi Sándor Református Gyakorló Általános Iskola 3.o. Kovácsné Czinkóczki Anikó
  • Csodabogarak csapat-Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája 3.o. Institoris Ágnes

Bronz oklevél:

  • Napsugarak csapat-Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola 4.o. Polgár Katalin

5-6.o. korcsoport:

Kiemelt Arany oklevél:

  • NagydumáSok(k) csapat-Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola 6.o. felk. tanáruk: Babusa-Nagy Krisztina

Arany oklevél:

  • Szőlőfürt csapat-Móricz Zsigmond Általános Iskola 6.o Kádár Ildikó

Ezüst oklevél: 

  • Őszi kikerics csapat-Piarista Általános Iskola 5.a. Szeleczkiné Marozsi Edina
  • Tavaszi hérics csapat-Piarista Általános Iskola 5.b. Szeleczkiné Marozsi Edina
  • Báránypirosító csapat-Piarista Általános Iskola 5.c. Szeleczkiné Marozsi Edina