ORSZÁGOS ARANY MINŐSÍTÉS SZEGEDEN!
Hatalmas büszkeséggel és tisztelettel jelentjük be, hogy május 17-én a Kecskemét Táncegyüttes pedagógusai és növendékei Szegedre utaztak, ahol a néptáncfesztiválon méltón, magas szakmai színvonalon képviselték együttesünket és városunkat, Kecskemétet.
A szakmai zsűri döntése alapján a produkció ORSZÁGOS ARANY MINŐSÍTÉSBEN részesült!
A ragyogó színpadi siker mögött ott van az a láthatatlan, áldozatos és végtelenül aprólékos háttérmunka, amit a pedagógusaink végeznek.
A képek önmagukért beszélnek: az utolsó próbák feszült figyelme, a viseletek gondos igazítása, a hajfonatok elkészítése és a gyerekek lelki támogatása mind-mind arról tanúskodik, hogy nálunk a néptánctanítás nem csupán szakma, hanem igazi hivatás és szeretet.
Ezúton fejezzük ki legmélyebb elismerésünket a Kecskemét Táncegyüttes művészeti vezetőjének, a felkészítő és kísérő pedagógusoknak, valamint a táncosoknak.
ARANYESŐ A KISKUNSÁG VIRÁGAI VERSENYEN!
A Kecskemét Táncegyüttes szólistái május 19-én Szalkszentmártonon jártak, ahol a II. „Kisunság Virágai” szóló és páros néptáncversenyen mutatták meg a tudásukat – és valósággal taroltak!
Büszkén osztjuk meg a csodálatos eredményeket:
I. korcsoport:
-Sebők Petra – Ladányi Gábor: KIEMELT ARANY minősítés + Kiskunság Virágai díj + Legszebb színpadi megjelenés különdíj
-Hajdú Csepke – Bakos Benedek: ARANY minősítés
-Merschdorf Lilien – Bodor Tamás Bendegúz: ARANY minősítés
-Ambrus Bereniké – Petrovics Gellért: ARANY minősítés
II. korcsoport:
-Csobolya Olívia – Kapás Bálint: KIEMELT ARANY minősítés + Kiskunság Virágai díj + Tóth-Mihó Erika különdíj
-Hajma Hanna – Molnár Botond Mátyás: KIEMELT ARANY minősítés + Kiskunság Virágai díj
-Dávid Hanna Luca – Petrovics Emma: EZÜST minősítés
III. korcsoport:
Végh-Körmendi Róza – Bujdosó Örs: ARANY minősítés
Hatalmas gratuláció a felkészítő tanároknak, akik szívüket-lelküket beletették a munkába:
-I. korcsoport: Misek Bettina, Babos Dániel
-II. és III. korcsoport: Polyák Nóra, Molnár Máté
Szívből gratulálunk a szólistáknak, nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Hálásan köszönjük a szülőknek a végtelen szeretetet és támogatást, a Kóborzengő Zenekarnak a zseniális talpalávaló muzsikát, és a szervezőknek a gördülékeny munkát!
Isten éltesse a Kecskeméti Hírös Agóra fenntartásában működő, idén 50 éves Kecskemét Táncegyüttest és annak teljes, összetartó nagy családját!