Köszöntőt mond: Dr. Szeberényi Gyula Tamás
Megnyitja: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
„A város, így Kecskemét is közös alkotásunk, magán viseli szerkezetében és minden jellegzetességében is azt a furcsa sajátosságot, amely a közösségi-társadalmi, illetve az egyedi, az individuális jelleg szétválaszthatatlan együttesében mutatkozik meg. Ideális esetben egy város együtt lélegzik az összes ott lakó emberrel, s bár mindenkinek más arcát mutatja, mégis akadnak rajta olyan lényeggé szilárdult vonások, melyek mindenki számára oly nemessé teszik lényegét, … Kecskemét rendezett arcvonásainak a város és lakói közötti harmóniának egyik legfontosabb letéteményesei a kecskeméti és „tiszteletbeli kecskeméti” alkotók. Ennek bizonyítékait keressük most e tárlaton.”
Látogatható: március 29-ig, naponta 10-18 óra között